LKZ

2010.10.29. 07:59

Reggeli a hotelban. Semmi extra, ugyan az, mint bárhol máshol, bár nem mertem bevállalni a huzosabb kajákat, így croissant ettem vajjal, abból talán baj nem lehet. Reggel egy kicsit éreztem a gyomromat, hogy valami nem az igazi, de lehet, hogy ezt csak beképzeltem magamnak.

Reggeli után nem sokkal hívott Kanat - sourcing vezető itt az LKZ-nál, hogy mikor megyünk ki és hogyha még nem indultunk el, akkor felvesz minket és elhoz. Megköszöntem a kedvességét, és éltünk a lehetőséggel. A város régi részén mentünk keresztül egészen a város széléig, majd tovább is. Többsávos utak, forgalom rajtuk szinte semmi. Mármint a városon kívül. Mert a városban dugo és dugo. Nem messze a várostól a nagy puszta közepén van a gyár, vadiuj és hatalmas. Tavaly juliusban adták át, akkor kezdték el az első mozdonyt összerakni. Először beültünk Kanat irodájába, ahol elkezdett telefonálgatni, majd behívta Bota-t is, akivel tegnap beszéltem, de végül egész du meetingje volt, így tegnap nem is tudtunk kijönni ide az LKZ-ba. Aztán elindultunk gyárlátogatásra. Megnéztük, hogy rakják össze a mozdonyokat. Sok nagy alkatrészből és még több kicsiből. Láttunk teljesen kész mozdonyt, félig lefestett mozdonyt, mozdony felépítményt ami arra várt, hogy ráemeljék a kerekeire és mindenféle más állapotban lévő mozdonyt is. Ezeket a mozdonyokat mindet a Kazah vasut veszi meg, dehát maga az LKZ is állami cég. Jövőre kezdenek Alstom mozdonyokat is gyártani, meg valami spanyol cég vagonjait. Voltunk a raktárakban is, elég kezdetlegesen működik, van még mit fejleszteni rajta.

A tura után kaptunk egy irodát, ahol elég sokat szenvedtünk a nettel, hogy működjön, de végül megoldottuk. Nemsokára megyünk ebédelni, itt a gyárban lévő menzára, aztán a délutánt még nem tudjuk. A konténer elvileg holnap reggelre lesz levámkezelve, így a hétvégét már munkával tölthetjük... éljen. Nameg Kanat azt mondta, hogy hétfőn már ki kell adnia az anyagokat az embereknek, mert dolgoznának vele, hát így nekünk nem lesz könnyű dolgounk, az biztos, sietnünk kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://kazahkaland.blog.hu/api/trackback/id/tr502406949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása